Hogyan változtak és változnak az online térben a munkavállalási lehetőségek és egyáltalán mit kínál a piac annak, aki dolgozni szeretne? Hogy mosódik össze a webdesigner és az online asszisztens szakma? Krisztina saját történetén keresztül mutatja be mindezt.
Honnan indultam?
Textil-, és ruházati szektorban „szocializálódtam”, 20 évig dolgoztam ezen a területen. Mindent tudok a ruhákról, textilekről, szabászatról, varrásról, modellezésről, divatról. Imádtam! 2018-ban saját üzletemben és webshopomban dolgozva számos ismeretre tettem szert. Divat blogot vezettem, tanácsadást vittem, shopot üzemeltettem.
Mindezek mellett képeztem is magam. Mindig szerettem rajzolni és festeni, imádom a színeket. Így elvégeztem néhány kreatív sulit és megtanultam kezelni szoftvereket, programokat. Ezeket a tanulmányokat felhasználtam saját vállalkozásomban az offline és online térben egyaránt. Beleástam magam a social media rejtelmeibe!
Ahogy elkezdtem építeni új ismereteimet, változások jöttek. Kicsi divatüzletem nem bírta a rá nehezedő nyomást a pandémia okozta kialakult helyzet miatt. Radikálisan csökkent a vásárlók száma, majd ki sem nyithattam. Óriási bevétel kiesések jöttek. Támogatás semmi. Egy erős év után és napjainkban is tartó megszorítások révén üzletem webshopját be kellett zárnom. Hamarosan az üzlet offline része is bezárt. El kellett engednem mielőtt komoly adósságba küldöm magam.
Eljött a változás ideje!
Az elmúlt két évben érdekesen változtak az online munkapiaci igények, és ezzel párhuzamosan a kínálat is. Rengeteg tapasztalattal, képzettséggel, ismerettel, készséggel magam mögött, megoldást kellett találnom.
Korábban is dolgoztam webdesignerként és digitális grafikusként vállalkozások mellett. Segítettem őket az online felületeik működésében, és mutatós, kreatív anyagokkal láttam el őket.
Ahogy telt az idő, észrevettem, hogy nagyobb lett a kereslet az online kreatív szakmák iránt. Mindezek a megbízások, felkérések most felerősödtek! Inkább design munkákat kezdtem elvállalni. Továbbá kiegészítettem ismereteimet, kombináltam azokat, sokat átvittem digitális térbe.
Napjainkban már széleskörű szolgáltatást tudok nyújtani, javítok a webergonómián, felfrissítem a weboldalak arculatát, színeit. Frissítem azokat. Ugyanígy a social media felületeket is. Logók és egyéb nyomtatott anyagok tervezését és kivitelezését végzem.
Szokatlan elvárások
2020. márciusától sok minden történt, komoly változások mentek végbe. Megindultak azok a felkérések, megbízások, ahol összemosódtak a design és az online asszisztensi feladatok. A kisebb vállalkozásoknál főleg!
A kisvállalkozások vezetői olyan megoldásokat, szakembereket kezdtek el keresni, akik komplettebb munkákat is el tudnak végezni, amihez a következőkben mind-mind jártasnak kell lenni:
- webdesign ismerete,
- fotószerkesztés,
- weboldalak, webshopok design felületeinek kezelése,
- ismeretek az online marketing területén,
- tudnak hirdetni,
- kampányokat szervezni,
- nem ilyednek meg a weboldalak tartalomkezelésétől sem,
- ha szükséges, össze tudnak állítani keresőoptimalizáltan egy cikket,
- tudnak gépelni, stb.
Néhány esetben magam is meglepődtem, mit kérnek tőlem a vállalkozók. Aztán, ahogy telt az idő, a piac és a kínálat kezdett kitisztulni. Lassan meg lehetett figyelni, hogy milyen szakmai szegmensek fognak kéz a kézben szorosan összedolgozni.
Már lehetett látni, hogy egy online asszisztens, ha tovább képzi magát design munkákra is, vagy egy designer felvesz online asszisztensi feladatokat is a munkaköre mellé, hogy is alakulhat a jövője. Az online marketing pedig még egy plusz terület, amit szintén szeretnek a vállalkozók, ha értesz hozzá.
Személy szerint elég rugalmas beállítottságú vállalkozó vagyok, szívesen segítek a megbízóknak, de bizony találtak már meg elég vad ötletekkel, kérésekkel is. Eljutottam odáig rövid időn belül, hogy szelektálok a megbízások között. Komoly felkérések vannak, de néha betalál egy-egy érdekes megbízás.
Úgy gondolom, hogy egy webdesigner nem ért mindenhez, és nem is feladata mindenhez érteni, bár valóban elég szépen összemosódtak a szakterületek. Egy tapasztalt designer bele is áll a feladatba, viszont van egy vonal, amit meg kell húzni.
Webdesigner, vagy online asszisztens?
Figyelembevéve a mai kor piaci igényeit, szerencsés, ha egy webdesigner több területen tud feladatot vállalni, vagyis sokoldalú. Ez nagyban megkönnyíti a munkavállalást, és valóban szerencsésebb is, ha egy kisvállalkozás megtalálja azt a szakembert, aki elvégzi a weboldalak és social media felületek kezelését. Egy kézben a feladatok nagy hányada, ez a jobb megoldás. Gyorsabban, precízebben lehet dolgozni. Tapasztaltam magam is közelről, saját vállalkozásomon keresztül.
Véleményem szerint minden vállalkozónak azt kell tudnia eldönteni, hogy melyik típusú munkából van több kiszervezni valója. Amennyiben asszisztensi feladat hegyek vannak és kevesebb design munka, akkor jobb, ha online asszisztenst fogad maga mellé, mert rengeteg segítséget fog kapni új kollégájától. Amennyiben olyan a vállalkozása, hogy nagyobb hangsúly van a fotókon, megjelenésen, színeken, arculaton, fontos a vizuális megjelenés, akkor feltétlen webdesigner legyen az új kolléga, mert ő fogja tudni teljes szakmaisággal megadni a megoldást. Persze ez mellett el tud látni asszisztensi feladatokat, de nem az a fő profilja.
Sok feladat – Mikor jut idő magunkra?
Most ott tartok, hogy a sok erős szakmai vállalkozó felé nyújtott munkám mellett, nem jut időm a saját üzletem promotálására. Meglévő weboldalam fejlesztés alatt van, de már el kellene készülnie. Aztán pedig tartalmat is tenni rá bőven.
Talán elérkezett az idő, hogy magam is kiszervezzek némi munkát? Építsünk csapatot szakemberekből? Izgalmasan hangzik!
Folyamatos változások
Az új digitális korszak teljesen át fogja reformálni a munkaerő és munkavállalói igényeket.
A vállalkozások vezetői meg fogják tapasztalni, hogy mit is jelent jól képzett, külsős szakemberekkel együtt dolgozni.
Minden változik, átalakul. A folyamat már elindult, itt van!
Laduverné Herner Krisztina vagyok.
Az évek munkája alatt rengeteg ismeretre, tanulmányra, tapasztalatra tettem szert. Kevés dolog van az online térben, amihez nem tudok hozzászólni. Sokat tanultam. Ezt felismerve áthelyeztem a fókuszom a netes munkavállalásra. Igazából innen indult az új karrierem, sok munkával!
Fő területeim: Webdesign, Digitális Grafika, Online Marketing, Social Media
Tématerületek: ruházat, idegenforgalom, szépségápolás, spirituális és energiatémák, kézműves termékek, szobrászat
Változatos?! Bizony az! Ezért olyan érdekes és kihívó! Sokat tanulok belőle!
Golden Digital Webdesign
szolgáltatás alapú: webdesign, grafika, asszisztencia, online marketing
Tel.: +3620/4437546
E-mail: goldenbrush18@gmail.com
Web: golddigital.wordpress.com
Facebook: facebook.com/digitalisecset
LinkedIn: linkedin.com/in/krisztina-laduverné-herner/