Rólam
Kiskó Anikó
Egyéni vállalkozóként olyan ügyfeleknek segítek, akik túl okosak ahhoz, hogy túl sok időt elpazaroljanak. Leszel Te a következő?
A történetem...
A közgazdász diplomám megszerzése után fel is vettek arra az állami helyre, ahol a gyakorlatomat töltöttem. És ott ragadtam 10 évre! A vége felé már egyre inkább éreztem, hogy kell valami új. Valami olyan színesebb világ, ahol nem kötött a munkaidő, a munkavégzés helye, ahol úgy oldhatom meg a feladatokat, ahogy én akarom.
Kerestem, kutattam, hogy mi az a lehetőség, amit örömmel csinálok és egyben másokat is segíthetek a munkámmal. Így jött a virtuális asszisztencia! 10 év közigazgatásban töltött év után belevágtam!
A diplomám mellett még korábban többféle képzést is elvégeztem. Mivel a maximalizmusomat továbbra sem akartam háttérbe szorítani, ismét új képzéseket kellett elsajátítanom, amikből ugyancsak rengeteget tanultam. Azóta is folyamatosan képzem magam, hogy minél hatékonyabban tudjak a segítségedre lenni.
Megalapítottam saját álom-vállalkozásom, ahol rugalmas munkaidőben, otthonról tudom megbízóimat segíteni. Végre a magam ura lehetek! És persze, ami a legfontosabb, SZERETEM, AMIT CSINÁLOK!
Végre tudom, hogy mekkora öröm megtapasztalni a megbízók elégedettségét és köszönetnyilvánítását.


És aki nélkül nem menne a munka ilyen gördülékenyen…
Zen, az én óriási segítségem!
Ha kell, alszik helyettem is. 😀
Ha meghoztam a kedved a közös munkához,
vedd fel velem a kapcsolatot!
Egy ingyenes konzultáció keretében átbeszéljük,
hogy miben tudnálak Téged tehermentesíteni.
Készen állsz?
Vágjunk bele! 😉